Kovács Balázs vagyok, pszichológiai konzulens, az A bennfentes YouTube-csatorna alapítója.

Munkám egyik legfontosabb szakterülete a nárcisztikus és borderline személyiségműködés mélyreható megértése, valamint az ezekhez kapcsolódó pszichológiai és párkapcsolati dinamikák elemzése.

A nárcisztikus személyiségműködéssel több mint egy évtizede foglalkozom. Az évek során kiemelt figyelmet fordítottam a nárcisztikus, borderline és antiszociális személyiségzavarokkal kapcsolatos tudományos kutatások, klinikai szakirodalmak és különböző pszichológiai elméletek tanulmányozására.

Érdeklődésem nem korlátozódik a személyiségzavarok felszínen látható tüneteire és viselkedéses jellemzőire. Elsősorban azok a mélyebb pszichológiai folyamatok foglalkoztatnak, amelyek a személyiségműködés hátterében húzódnak meg: az önértékelés szabályozása, a szégyen, az érzelmi sérülékenység, az elhárító mechanizmusok, a kötődési bizonytalanságok, az érzelemszabályozási nehézségek, valamint az idealizáció, a leértékelés és a hasítás jelenségei.

Fontos számomra, hogy ne csupán azt értsük meg, hogyan viselkedik valaki, hanem azt is, milyen belső pszichológiai folyamatok állhatnak a viselkedése mögött.

A nárcisztikus és borderline működés vizsgálatában különösen lényegesnek tartom a személyiség egészének megértését. Egy-egy viselkedés önmagában ritkán elegendő ahhoz, hogy megalapozott következtetéseket vonjunk le. Figyelembe kell vennünk az érzelmi működést, a kapcsolati mintázatokat, az önértékelés sajátosságait, a védekezési mechanizmusokat és az egyéni élettörténetet is.

A tudományos szakirodalom tanulmányozása mellett az évek során számos olyan személyes történettel és élethelyzettel találkoztam, amelyek révén a különböző személyiségműködések kapcsolati megnyilvánulásairól is sok tapasztalatot szereztem.

Ez az elméleti és gyakorlati tapasztalati háttér segít abban, hogy az összetett, gyakran nehezen átlátható kapcsolati helyzeteket több szempontból vizsgáljam meg.

A Bennfentes YouTube-csatornán ezt a tudást igyekszem közérthető, ugyanakkor tudományosan megalapozott formában átadni. Bár a csatorna az évek során számos további pszichológiai és önismereti témával bővült, a személyiségzavarok, különösen a nárcisztikus és borderline működés mélyebb megértése továbbra is a munkám egyik meghatározó területe.

Az egyéni konzultációkon ezt az ismeretanyagot személyre szabott pszichoedukációs beszélgetések keretében hasznosítom.

Nem végzek pszichoterápiát, és nem állítok fel klinikai diagnózist. A célom az, hogy a hozzám fordulók jobban megértsék saját működésüket, kapcsolataikat, visszatérő mintázataikat és azokat a pszichológiai folyamatokat, amelyek egy-egy nehéz élethelyzet hátterében állhatnak.

Humanisztikus alapállású, integratív pszichoedukációs szemlélet

A saját munkámat legpontosabban humanisztikus alapállású, integratív pszichoedukációs szemléletként tudom meghatározni.

A humanisztikus alapállás számomra azt jelenti, hogy az embert nem egy problémára, diagnózisra vagy egyetlen viselkedésére redukálom. Mindig az egész embert próbálom megérteni: az élethelyzetét, a történetét, az érzéseit, a kapcsolatait, a döntéseit, az erősségeit és azt a környezetet is, amelyben a jelenlegi működése kialakult.

Fontos számomra az is, hogy a konzultáció ne ítélkezésről vagy címkézésről szóljon. Sok olyan viselkedés, amely kívülről érthetetlennek, túlzónak vagy önsorsrontónak tűnik, belülről nézve valamilyen korábbi alkalmazkodás, védekezés vagy megtanult működés következménye lehet.

Az integratív szemlélet pedig azt jelenti, hogy nem próbálok minden problémát egyetlen pszichológiai elmélettel megmagyarázni.

Az emberi működés ennél jóval összetettebb.

Egy adott helyzet megértéséhez lehet, hogy elsősorban a jelenlegi gondolkodási és viselkedési mintázatokat kell megvizsgálni. Máskor fontosabbak lehetnek a korai kapcsolati tapasztalatok, a kötődési mintázatok, a mélyebben rögzült hiedelmek vagy azok a visszatérő sémák, amelyek újra és újra hasonló helyzeteket hoznak létre.

Ezért a konzultációk során több pszichológiai megközelítés gondolkodásmódját is felhasználom.

Megvizsgáljuk például, milyen automatikus gondolatok és belső meggyőződések működnek egy adott helyzetben, milyen visszatérő kapcsolati vagy viselkedési mintázatok jelennek meg, illetve azt is, hogy ezeknek lehetnek-e korábbi, akár gyermekkorból származó gyökerei.

Nem azért foglalkozunk a múlttal, hogy minden jelenlegi problémát a gyermekkorra vezessünk vissza.

A cél az összefüggések megértése.

Miért reagálok bizonyos helyzetekben mindig hasonlóan?

Miért kerülök újra és újra hasonló kapcsolatokba?

Miért vált ki belőlem egy adott helyzet ennyire erős érzelmi reakciót?

Miért érzem úgy, hogy mindig nekem kell alkalmazkodnom?

Miért nehéz nemet mondanom?

Miért maradok benne olyan helyzetekben, amelyekről közben tudom, hogy nem jók nekem?

És talán a legfontosabb kérdés:

Hol van mindebben az én saját mozgásterem?

Számomra az önismeret ugyanis nem pusztán azt jelenti, hogy valaki felismeri, mit érez.

Az önismeret ennél mélyebbre megy.

Annak megértését jelenti, hogy az ember felismeri a saját belső működésének összefüggéseit: milyen helyzetek aktiválnak benne bizonyos érzéseket, milyen automatikus gondolatok indulnak el, hogyan reagál ezekre, és milyen következményei lesznek ezeknek a reakcióknak.

A konzultációk során ezért nem egyszerűen egy történetet hallgatok végig.

Megpróbálom rendszerezni a hallottakat, összekapcsolni az egymással összefüggő folyamatokat, és megmutatni azokat a visszatérő mintázatokat, amelyeket belülről sokszor rendkívül nehéz észrevenni.

Gyakran éppen az jelenti a legnagyobb felismerést, amikor valaki először látja meg, hogy több, látszólag teljesen különálló problémája mögött valójában ugyanaz a működésmód húzódhat meg.

Nem pusztán megerősítés, hanem megértés

A konzultációkon számomra nem az a cél, hogy valakit mindenben megerősítsek.

Az ember természetes módon hajlamos saját történetét a saját nézőpontjából látni. Ez azonban néha azt is jelenti, hogy bizonyos dolgokat felnagyítunk, más dolgokat figyelmen kívül hagyunk, vagy olyan következtetéseket vonunk le, amelyek mögött valójában kevés biztos információ van.

Ezért fontos számomra a megfigyelés, a feltételezés és a tények elkülönítése.

Ha azt látom, hogy valaki saját maga is fenntart egy számára káros működést, újra és újra ugyanazokat a döntéseket hozza, túlzottan a másik emberre helyezi a felelősséget vagy a fókuszt, esetleg olyan következtetést von le, amelyet a rendelkezésre álló információk nem támasztanak alá, ezt is szóvá teszem.

Nem azért, hogy megmondjam, kinek van igaza.

Hanem azért, mert az önismerethez az is hozzátartozik, hogy időnként saját működésünket is képesek legyünk kívülről megvizsgálni.

Fontosnak tartom az őszinte, egyenes kommunikációt. A célom nem a kritikátlan megerősítés, hanem az, hogy olyan új nézőpontokat és felismeréseket kínáljak, amelyek segíthetnek reálisabban megérteni egy adott élethelyzetet.

Mit próbálunk megérteni egy konzultáció során?

A beszélgetések során általában négy alapvető kérdés köré épül a közös gondolkodás.

1. Mi történik?

Először megpróbáljuk minél pontosabban megérteni a jelenlegi helyzetet, lehetőség szerint elkülönítve a tényeket, az érzéseket és a feltételezéseket.

2. Miért történik?

Megvizsgáljuk azokat a pszichológiai és kapcsolati folyamatokat, amelyek a háttérben működhetnek.

3. Mi tartja fenn?

Feltérképezzük azokat a visszatérő gondolkodási, érzelmi és viselkedési mintázatokat, amelyek miatt ugyanaz a probléma újra és újra megjelenhet.

4. Hol van a változtatás lehetősége?

A cél végül nem pusztán a megértés, hanem annak felismerése, hogy az adott helyzetben mi az, amire az embernek valóban van ráhatása.

Mert mások személyiségét vagy viselkedését nem tudjuk közvetlenül megváltoztatni.

A saját határainkat, döntéseinket, reakcióinkat és működésünket azonban sok esetben igen.

A pszichoedukáció határai

Fontosnak tartom a kompetenciahatárok egyértelmű tiszteletben tartását.

A konzultációim pszichoedukációs jellegűek. A pszichodinamikus, kognitív, sémaközpontú, kötődéselméleti vagy humanisztikus pszichológiai megközelítéseket elsősorban értelmezési és önismereti keretként használom.

Ez nem pszichoterápia, és nem helyettesíti a pszichológiai vagy pszichiátriai kezelést.

Ha egy konzultáció során azt látom, hogy valakinek pszichológiai kivizsgálásra, pszichoterápiára, pszichiátriai ellátásra vagy más szakember segítségére lenne szüksége, ezt egyértelműen jelzem.

Szükség esetén a szakmai kapcsolati hálóm révén abban is tudok segíteni, hogy a hozzám forduló megfelelő képzettségű szakemberhez kerüljön.

Számomra ugyanis a pszichoedukáció egyik legfontosabb feladata nem az, hogy minden problémára választ adjon, hanem hogy segítsen felismerni:

Mi az, amit már jobban értek önmagamból, min tudok én változtatni, és mikor van szükségem további szakmai segítségre?